Marcellnek az adózók felajánlásából segíthettünk
A kisfiú egyik napról a másikra kiütéses lett, először bőrgyógyászhoz küldték. A pattanásszerű elváltozások azonban nem tűntek el, sőt többször is magasra szökött a láza.
A kisfiú egyik napról a másikra kiütéses lett, először bőrgyógyászhoz küldték. A pattanásszerű elváltozások azonban nem tűntek el, sőt többször is magasra szökött a láza.
A kisfiú négy évesen került orvoshoz, 2011 májusában bronchitisre utaló panaszok miatt vizsgálták ki. Kiderült, hogy a tüdejével semmi gond, de a bal veséjében daganatot találtak. Azonnal megkezdték a kemoterápiás kezelést.
Bővebben: Norbika kemoterápiát és sugárkezelést is kapott, de hiába
A pici fiúcska másfél évesen betegedett meg. 2011. szeptemberében hányás, rosszullét miatt vitte háziorvos az anyukája. Vírusfertőzésre kapott gyógyszereket, de nemhogy javult volna, rosszabbodott az állapota.
Bővebben: Ábel agydaganattal küzdött
Adrienn 14 éves korában betegedett meg, leukémiát diagnosztizáltak nála. Adrienn 2009 márciusában homlokfájásra panaszkodott, és sápadt volt. Orvosa rutin vérvételt csináltatott, melynek másnap kapták meg az eredményét.
Benedek több mint két évig küzdött, sajnos a rosszindulatú daganattal nem bírt a szervezete. 2010. novemberében a fiú térdfájdalma, sántítása és fogyása miatt fordultak orvoshoz.
Bővebben: Benedeket legyőzte a csontrák
Márk több mint két évig küzdött a daganattal, sajnos hiába. A kisfiú 2008 szeptemberében belázasodott, bol oldali csípőtáji fájdalmai voltak. Az elhúzódó lázas állapot miatt került kórházba.
Mariann daganatos kislány. Mariannál 2010 szeptemberében diagnosztizáltak AML-t, vagyis Akut Myleoid Leukémiát, ami egy hematológiai daganat.
Bővebben: Mariann leukémiával küzdött
Norbert alig 3 évet élt egészségesen, akkor derült ki, hogy gyógyíthatatlan beteg, 10 éves korában pedig májdaganatot diagnosztizáltak nála. A kisfiút ataxia teleangiectasia, azaz súlyos agyi elváltozásokat okozó genetikai betegséggel kezelték az elmúlt években.
Bővebben: Norbika gyógyíthatatlan beteg volt
Tímea 2 éves korától folyamatosan kórházban volt. Operáció után operációra vitték, három agy- és két gerincdaganattal is megműtötték. A legutóbbi vizsgálatok során kiderült: leukémiás.
Bővebben: Tímeát ötször operálták, agy- és gerincdaganatok miatt, majd leukémiás lett
Dánielnél 16 éves korában diagnosztizálták a leukémiát. Dánielnek 2010 novembere óta végtagfájdalmai voltak. A gyermekorvos elküldte vérvételre, majd annak eredménye után azonnal a megyei kórházba utalták. Itt diagnosztizálták nála a leukémiát.
Bővebben: Dániel leukémiával küzdött
Nikolett 12 éves volt, amikor kiderült, hogy daganatos. 2010. december 2.-án bal lábában térd- és comb fájdalmat észlelt, valamint belázasodott, ami miatt MR vizsgálatot végeztek rajta, amely 17 cm-es osteosarcomát mutatott (csontvelőrák).
Bővebben: Nikolett csontvelő daganattal küzdött
Samunál 1 éves korában mutatták ki a daganatot. Súlyfejlődése kéthónapos korától fokozatosan leállt, etetési nehézség alakult ki.
Bővebben: Samu nem tudta legyőzni az agydaganatot
Zalán alig volt egy éves, amikor kiderült: Ewing szarkómás. A pici fiúnál 2010 júniusában diagnosztizálták a betegséget, amely csontokból kiinduló, gyermekkori rosszindulatú daganat.
Bővebben: Zalánka 3-szor győzte le a rákot, de nagyon legyengült
Edina 11 évesen betegedett meg. 2011.novemberében kezdődött bal oldali térdfájdalma, mely főként terhelésre jelentkezett, egy ideje sántított is.
Bővebben: Edina osteoszarkómával küzdött
Andrea alig volt 15 amikor rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. A tini lánynál 2008-ban fedezték fel a rosszindulatú vesedaganatot, később pedig áttétek is jelentkeztek a hasában.
Bővebben: Andreát legyőzte a vesedaganat
Emese épphogy megszületett, máris tudták: súlyos beteg Emese 2011. január 5-én született 36 hétre koraszülöttként. Légzészavar miatt átmeneti lélegeztetést igényelt. Három hetes korára tervezett hazaadásakor derült ki, hogy leukémiás.
Bővebben: Emese leukémiás baba volt
Istvánka 4 éves volt, amikor kiderült, hogy nagyon beteg. A tünetei miatt sokáig nem tudták, hogy pontosan mi is a baja. A kisfiú lábfájásra és ízületi fájdalomra panaszkodott, de nem volt látható sérülése, nem ütötte meg. Elküldték röntgen vizsgálatra, de az sem mutatott ki semmit. Végül a vérvizsgálatból derült ki, hogy nagyon-nagy a baj. Istvánkát egy csontokból kiinduló, rosszindulatú daganat a Ewing szarkóma támadta meg.
Judit kamaszként nézett szembe a leukémiával. Judit betegsége 2011 júniusában kezdődött. Ízületi fájdalmakra panaszkodott, ezért édesanyja elvitte a háziorvoshoz, aki antibiotikum kúrával kezelte.
Bővebben: Judit leukémiás kamaszlány volt
Andorka másfél évig küzdött a daganattal, de sajnos a gyilkos kór erősebbnek bizonyult. Andorkának és családjának 2009 nyarán egy nagyon súlyos problémával kellett szembenézniük. A kisfiú agyában rosszindulatú daganatot találtak, amit szeptemberben műtéti úton el is távolítottak. Ezután rögtön el kellett kezdeni a kemoterápiás kezelést, amely egy évig tartott.
Bővebben: Andorkát legyőzte az agydaganat
Ezen a képen láthatjuk Ádámkát, édesanyjával. A Család 2007-ben fordult alapítványunkhoz, mivel Ádámkánál májusban agydaganatot diagnosztizáltak!
Bővebben: Ádámka daganatos kisfiú története
Lívia alig volt három éves, amikor kiderült, hogy leukémiás. Minden 2010 júniusában kezdődött. Livike elesett, miközben a bátyjával kergetőzött.
Bővebben: Lívia leukémiás kislány története akit adó 1 %-ból segítettünk
Fruzsina szülei először 2010-ben keresték meg alapítványunkat, abban az évben derült ki, hogy tinédzser korú lányuk daganatos. Fruzsina csontvelő átültetésen esett át kiskorában, egy veleszületett betegség miatt. Aztán sokáig nem voltak panaszai, de 12-13 éves korában erős fájdalmak kezdték gyötörni.
Bővebben: Fruzsinát daganat miatt veszítettük el
Róbert 9 éves korában betegedett meg. A betegségnek nem voltak különösebb előjelei, 4-5 nap alatt volt észrevehető. Egyik nap a kisfiú jelezte az édesanyjának, hogy a köldöke körül kemény a hasa.
Bővebben: Róbert 1 évig küzdött a rosszindulatú hasi daganattal
A kisfiúnál először 2009-ben diagnosztizálták az ALL-leukémiát. Akkor súlyos fertőzésekkel, magas lázzal került kórházba, már lábra sem tudott állni. Az első kemoterápiás kezelések után tünetmentessé vált, ám 2013 év elején kiújult a betegsége.
Bővebben: Lalika egyszer legyőzte a leukémiát, de másodszor sajnos nem bírt vele
A rhabdomyosarcoma egy rendkívül agresszív daganat fajta, főleg gyermekeket támad, és nagyon gyorsan terjed. Vivien 2010 decemberében került kórházba, amikor egy kis pukli keletkezett a szeme felett a fején.
Bővebben: Viviennek is az adó 1%-ból segíthettünk
Ferencet agydaganat miatt kezelik. 2011-ben diagnosztizálták nála az agy rosszindulatú daganatát, majd pár napra rá megműtötték. A műtét életmentő volt, mivel a daganat szétrobbant, így teljesen nem tudták eltávolítani a tumort. Ezt kemoterápiás kezelések követték, majd sugárkezelések is.
Adrián medulloblastoma grada iv-ben szenved (gyermekkori rosszindulatú agydaganat, mely a kisagy területéről indul ki). Már csecsemőkorában is kezelték bal oldali gluteális tályog miatt.
Bővebben: Adrián agydaganattal küzdött
A gyermeket rosszindulatú agytörzs daganat miatt kezelték. Amanda betegsége fáradékonysággal, beszédzavarral kezdődött. Az óvodás gyermek előzőleg már tisztán beszélt, majd hirtelen instabillá vált a mozgása is.