Segíts te is
adód 1 százalékával!

A Daganatos.hu Alapítvány 2005 óta az adó 1százalékos felajánlásoknak, és a magánadományoknak köszönhetően több mint 100 daganatos, leukémiás betegséggel küzdő gyermeknek segíthetett.

2019-ben a felajánlott adó 1% bevételekből megnyithattuk a balatoni rehabilitációs házunkat is, ahol azon daganatos gyermekek és családjai számára nyújtunk lehetőséget a rehabilitációra, nyaralásra, akik megjárták a daganatos betegséggel való küzdelem rögös útját. Sok éves tapasztalunk alapján tudjuk, hogy ez az időszak embert próbáló, kimerítő nemcsak a beteg gyermek, de a hozzátartozók számára is, mind fizikailag, mind lelkileg, mind anyagilag.

Így hatalmas öröm számunkra, ha látjuk Őket feltöltődni, gondtalanul játszani, minőségi időt együtt tölteni.

Bővebb információ és jelentkezés:
Balatoni rehabilitáció menüpont alatt

Az elmúlt évek során sok tapasztalatot szereztünk a gyermekkori daganatos betegségek kialakulásáról, nagy hangsúlyt fektettünk az egészségmegőrző, prevenciós munkára, illetve a betegségben érintett családok rehabilitációjára, a betegség újbóli kialakulásának megelőzésére.

E célokat figyelembe véve hozta létre Alapítványunk 2018-ban a Gyermekvitál stúdiót, ahol az adó 1 százalék felajánlások felhasználásával a betegségben érintett gyermekek és szüleik részére nyújtunk egyénre szabott segítséget.

Prevenciós programjaink keretein belül szolgáltatásainkat egészséges családok is igénybevehetik, mellyel célunk a daganatos betegségek kiújulásának, kialakulásának megelőzése.Munkánk során erőt meríthettünk a támogatott gyermekek gyógyulásából, és kitűzött céljainkat támogató embertársaink bíztatásából, akiknek önzetlen segítségét ezúton is köszönjük.

Adószám: 18118236-1-41

Fontos számunkra az átlátható működés!

Az adó 1 százalék felajánlásoknak köszönhetően több mint 899 millió forintot fordíthattunk daganatos, leukémiás gyermekek kezelésére, a betegség kialakulásának, kiújulásának megelőzésére, rehabilitációra. Ez kimagasló eredménynek mondható, amint elsősorban ÖNÖK értek el, az adó 1 százalék felajánlásával!

Nézd meg Te is,
mire fordította alapítványunk a befolyt összegeket

Tevékenységeinkről szóló hírekért látogass el a blogunkra

Adó egy százalék felajánlás esetén az alábbi oldalunk nyújthat segítséget

A Daganatos.hu
Alapítvány bemutatkozik

Céljaink

Alapítványunk 2005-ben jött létre azzal a céllal, hogy részt vegyen a daganatos, leukémiás betegségek kialakulása elleni küzdelemben.

A Daganatos.hu Alapítvány részére felajánlott adó 1 százalék lehetővé tette, hogy a korai diagnosztizálásra, a prevencióra, a kezelések pontosabb nyomon követésére, és a kórházak korszerűsítésére jelentős forrásokat fordíthattunk.

A Heim Pál Gyermekkórház központi laboratóriuma, a SOTE II. SZ. Klinika genetikai laboratóriuma, és az Országos onkológiai intézet is egyedülálló tudományos munkát folytathat alapítványunk támogatásával, hisz mint tudjuk a daganatos és leukémiás megbetegedés minden esetben versenyfutás az idővel.

2019-ben átadásra került a balatoni rehabilitációs ház, ahol a gyermekkori daganatos betegséggel küzdő gyermekek és családjaik pihenhetik ki a megterhelő időszak fáradalmait, rekreációs, egészségmegőrző szolgáltatásaink igénybevételével pedig törekszünk a betegség újbóli kialakulásának elkerülésére.

Hiszünk abban, hogy a tudomány, a kutatásokat végző nemzetközileg elismert orvosaink és támogatóik erőfeszítéseinek köszönhetően egyre kevesebb lesz a daganatos, és leukémiás betegségek kialakulása, különösen gyermek korban.

Lakatos Balázs – kurátor

A Daganatos.hu Alapítvány 2008 óta folytatott országos szintű kampányaival felhívja az állampolgárok figyelmét arra, hogy egyetlen perc odafigyeléssel óriási segítséget nyújthatnak az adó 1 százalék felajánlással a civil szervezeteknek, ezen keresztül pedig a szívükhöz közelálló társadalmi problémák megoldásához. Legyen szó daganatos, vagy hematológiai daganatos “leukémiás” betegségben szenvedő gyermekekről, vagy akár művészetről, tudományról, kultúráról, vagy gazdátlan állatok megsegítéséről.

Az ilyen ügyeben természetesen Magyarországon épp úgy, mint európa nyugati országaiban – a vállalkozások, cégek társadalmi szerepvállalása is döntően befolyásolja a nonprofit szektor eredményességét. Az a tapasztalatunk, hogy egyre több vállalat tud azonosulni valamely nemes céllal, és így egyre többen csatlakoznak a segítők táborához. A Daganatos.hu Alapítvány kizárólag telefonon, szórólapokon, média felületeken keresztül keresi támogatóit, személyesen nem gyűjtünk adományt. Így kérem, ne adjanak pénzt senkinek, aki alapítványunk nevében keresi fel önöket.

Eddigi és leendő támogatóinknak is köszönjük, hogy céljaink mellé álltak és állnak a jövőben.

Bornemissza Tamás – elnök

A Daganatos.hu
Alapítvány
Minőségpolitikája

Igen nagy hangsúlyt fekteünk daganatos, és leukémiás betegségek megelőzésére, hiszen a hosszú távú cél az, hogy lehetőleg ne is legyenek daganatos, és leukémiás megbetegedések. Ennek érdekében a következő irányelvek szellemében működik alapítványunk.

Alapítványunkat háromfős kuratóriummal, szabályozott folyamatok által vezérelt rendszerben működtetjük.

Folyamatos, költséghatékony kampánystratégiákat alkalmazva gyűjtjük az adó 1 százalékot, illetve magánadományokat, és ezek felhasználásával kiemelkedő mértékű segítséget nyújtunk.

Ennek érdekében folyamatosan megújuló, innovatív megoldásokkal fejlesztjük adománygyűjtő rendszerünket, a társadalom felé beszámolunk elért eredményeinkről, a pénzeszközök felhasználásról.

Elsődleges szempont a felhasznált összegek átláthatósága, ezért weboldalunkon folyamatosan közzétesszük.

Alapítványunk vezetőivel létrehoztuk és eredményesen kívánjuk fenntartani azt a belső működési környezetet, melyben biztosított a célok elérése. Munkatársaink közösen dolgozzák ki azokat a folyamatokat, melyek egységes rendszerben irányítják és működtetik szervezetünket annak érdekében, hogy a minőségirányítási követelményeknek megfelelően, szervezetünk eredményes és hatékony legyen.

A minőségpolitikánkban megfogalmazott irányelvek és a közös törekvés a kitűzött célok megvalósítására alapítványunk minden tagjára nézve alapkövetelmény.

Kuratórium