|
|
Ákos 9 éves daganatos kisfiú.
Ákos az iskolában több ízben megbotlott a lépcsőn, és mindig ugyanott ütötte meg a lábát. Mivel állandóan fájlalta, az édesapja elvitte a házi orvoshoz, aki beküldte Őket a Kaposvári Gyermekklinikára.
|
|
|
|
A Non-Hodgkin-limfóma (NHL) sokféle kórképet magába foglaló betegségcsoport.
Mely a nyirokszövet speciális fehérvérsejtjeinek, az ún. B- vagy T-limfocitáinak rosszindulatú daganatos megbetegedése.
|
|
|
|
A rhabdomyosarcoma egy rendkívül agresszív daganat fajta, főleg gyermekeket támad, és nagyon gyorsan terjed.
Vivien 2010 decemberében került kórházba, amikor egy kis pukli keletkezett a szeme felett a fején.
|
|
|
|
2010 decemberében hasi fájdalom miatt vitték őt a körzeti gyermekorvoshoz, aki a vizsgálat során daganatot tapintott ki a hasi tájékon.
Balassagyarmatra küldték, ahol elvégeztek egy hasi ultrahang vizsgálatot.
|
|
|
|
A kislánynál három évesen egyensúlyzavart állapítottak meg, emiatt nem képes egyedül járni.
A mozgása mellett sajnos a beszéde sem fejlődött rendesen.
|
|
|
|
Kolos 1 éves daganatos kisfiú.
Kolos egészséges kisfiúként született, betegségére két hetes korában derült fény.
|
|
|
|
Betegsége november 29.-én derült ki, amikor csontvelő vizsgálatot végeztek el rajta.
A csontvelő vizsgálat eredménye sajnos pozitív lett. A vérben 72 százalék, és a csontvelőben pedig 86 százalék volt a lymphoblast (abnormális sejtek).
|
|
|
|
Zsombor 5 éves daganatos kisfiú.
Zsombor egyszer csak tüdőgyulladást kapott. Ekkor még senki nem gondolt komolyabb bajra, de végül az elvégzett vizsgálatok eredményeképpen fény derült betegségének valódi okára.
|
|
|
|
Dávid hat és fél éves, daganatos kisfiú.
Dávidkának nagyon magas láza volt, hányt, és teljesen elgyengült. 2011. március 15-én került kórházba, ahol a kivizsgálások során nyirokmirigy daganatot diagnosztizáltak nála.
|
|
|
|
A kisfiú születése óta eltelt idő alatt, folyamatosan csökkent a mozgása.
Agykoponyája egyfolytában növekedett, mert a daganat elzárta az agyvíz szabad útját.
|
|
|
|
Benedek 1994. decemberében született, daganatos fiú.
2010. novemberében a kisfiú térdfájdalma, sántítása és fogyása miatt fordultak orvoshoz.
|
|
|
|
Eriknél 2003 júliusában diagnosztizáltak először daganatos megbetegedést.
A vizsgálatok oszteoszarkómát mutattak ki a jobb lábában. Ez a rosszindulatú daganat a csontállományt termelő sejtek korlátlan burjánzása miatt kialakuló betegség.
|
|
|
|
Róbert 17 éves leukémiás nagyfiú.
A kisfiú 2007. februártól CML leukémiában szenved.
|
|
|
|
Eszter betegsége 2010 szeptemberében kezdődött.
Csak 3 napot járt iskolába. Azóta folyamatosan gyógykezelés alatt áll Debrecenben a klinika Haematológiai osztályán. Lympoblastos leukémiája van.
|
|
|
|
Mátyás leukémiás fiú.
Mátyás 2008 júliusában lett beteg, az orvosok Acut Lymphoid Leukémiát diagnosztizáltak nála.
|
|
|
|
A gyermek 2010. december 2-án lábfájdalma miatt a Szegedi Gyermekklinikán MR vizsgálaton esett át, amelynek kapcsán egy 17 cm-es osteosarcomát találtak a bal lábában.
A szövettan vizsgálat után azonnal megkezdték kemoterápiás kezelését.
|
|
|
|
Viola 2 éves leukémiás kislány.
A kislányon sok bevérzés volt, úgy nézett ki a kis teste, mint akit összevertek. Édesanyja nem merte orvoshoz vinni, félt, hogy azt hiszik bántalmazza a gyermekét.
|
|
|
|
Viktória 3 éves daganatos kislány.
Viktóriának 18 hónapos korában egy csomó keletkezett a bal karján. Miután szülei orvoshoz vitték kiderült, hogy egy rosszindulatú daganat van a kislány szervezetében.
|
|
|
|
A kislány, a szülők elmondása szerint szinte sosem volt beteg.
Viszont az utóbbi időben, egyéb tünetek kezdtek el nála jelentkezni.
|
|
|
|
Petike három éves leukémiás kisfiú.
2010 januárjában akut limfoid leukémiát állapítottak meg nála az orvosok. A gyermeket magas rizikójú csoportba sorolták, gyógyítását azonnal megkezdték a budapesti Tűzoltó utcai klinikán, mely hasonlított a daganatos gyermekeknél alkalmazott kezelésekhez.
|
|
|
|
Az 5 éves kislányról márciusban derült ki, hogy agydaganata van.
A család szerény körülmények között, de annál nagyobb szeretetben, összetartásban élte mindennapjait.
|
|
|
|
Norbert 16 éves daganatos gyermek.
Norbert egész életét a daganat leküzdése határozta meg.
|
|
|
|
Dániel 16 éves, leukémiás nagyfiú.
Dánielnek 2010 novembere óta végtagfájdalmai voltak. A gyermekorvos elküldte vérvételre, majd annak eredménye után azonnal a B.A.Z. megyei kórházba utalták. Itt diagnosztizálták nála a leukémiát.
|
|
|
|
Misike három éves leukémiás kisfiú.
Ilyen fiatal kora ellenére 2009-ben már átesett egy idegendonoros csontvelő transzplantáción, Miskolcon. Minderre igen súlyos myelomonocytás leukémia nevű betegsége miatt volt szükség.
|
|
|
|
Ádám 2007 márciusában magas lázzal, fáradékonysággal, és megduzzadt nyirokcsomóval került kórházba.
A vizsgálatok során kiderült: akut T-sejtes leukémiája van.
|
|
|
|
Barbara 1 éves, daganatos baba.
Barbara 2011 márciusában született Budapesten.
|
|
|
|
Noémi 9 éves, daganatos kislány.
Noémi kiskora óta megszokott vendég az orvosi rendelőkben. Bal lábában lévő súlyos izomsorvadása révén folyamatosan járja az egészségügyi intézményeket.
|
|
|
|
Dániel 16 éves, daganatos nagyfiú.
Dániel már korábban is szembesült azzal, hogy daganat van a testében. Szerencsére a két korábbi esetben (2004 és 2006) jóindulatú tumorokat operáltak ki jobb lábából.
|
|
|
|
Karolina 16 éves középsúlyosan értelmi fogyatékos kislány, akinél 2011. augusztusában diagnosztizálták a hodgkin kórt.
Karolina a nyakán észrevett egy csomót, ami nagyon gyorsan nőtt, és fájdalommal is járt.
|
|
|
|
Adrián medulloblastoma grada iv-ben szenved (gyermekkori rosszindulatú agydaganat, mely a kisagy területéről indul ki).
Már csecsemőkorában kezelték bal oldali gluteális tályog miatt, a Zala Megyei Kórházban.
|
|
|
|
Edina 12 éves daganatos kislány.
Edinának megfájdult nagyon a füle, és akkor vették észre a szülei, hogy a nyakán a nyirokcsomó meg van nagyobbodva.
|
|
|
|
Nikolett 10 éves daganatos kislány
Nikolett már ilyen fiatalon súlyos daganatos betegségben szenved, amiből ha ki is gyógyul, kihatással lehet egész további életére.
|
|
|
|
Tibor 12 éves daganatos kisfiú.
Tibor jókedélyű gyermek volt, boldogan élt édesanyjával és testvérével a 3 fős családban. 2011 áprilisában a bal térdhajlatában észrevettek egy sebre hasonlító elváltozást.
|
|
|
|
Máténál 3,5 éves korában észlelték először a betegséget, bár szegénykének már születése után elkezdődött a szörnyűségek sorozata.
Pár napos korában már obszerválták, traubicoritus tachypnolal.
|
|
|
|
Viktória 11 éves daganatos kislány.
2009 nyarán diagnosztizálták Viktóriánál a rosszindulatú daganatot.
|
|
|
|
2011 májusában Zsolt arra ébredt, hogy fáj a jobb karja.
Semmi sem látszott rajta, ami indokolta volna a fájdalmakat, de miután egy hét elteltével is ugyan úgy fájlalta, szülei orvoshoz vitték.
|
|
|
|
Norbert 3 éves leukémiás kisfiú.
Norbert anyukája 4 kisgyermeket nevel egyedül. Boldog családként éltek egészen addig, amíg a kisfiú betegsége miatt fel nem borult az életük.
|
|
|
|
Ferenc 4 éves, leukémiás kisfiú.
Ferike már kisgyermekként kénytelen megbirkózni a leukémiával, ami egy vérképzőszervi daganatos megbetegedés, így a kezelése is az ilyenkor megszokott módon történik.
|
|
|
|
Dóra 3 éves down szindrómás, leukémiás kislány.
Szegény Dórika, olyan kicsi és mégis mennyi szörnyű dolgon ment át, ez alatt a pár év alatt.
|
|
|
|
Zalán 1 éves Ewing-szarkómás kisfiú.
Zalánnál 2010 júniusában diagnosztizálták az Ewing-szarkómát. Ez egy csontokból kiinduló, gyermekkori rosszindulatú daganat.
|
|
|
|
Dzsesszika 2 éves, daganatos kislány.
A picúr lányka már születése óta küzd a daganattal. Eleinte nem tudták mi okozza a problémát, sőt, az édesanyán kívül még azt sem észlelték, hogy probléma lenne.
|
|
|
|
Dorina 2010 őszétől szinte minden héten beteg volt.
November végén már egy egyszerű megfázásból sem tudott kigyógyulni. Gyakran fájlalta a hasát és a lábát.
|
|
|
|
Panna 3 és fél éves daganatos kislány.
Pannának korábban nem volt kórházi kezelést igénylő betegsége. Csak hurutus középfülgyulladása volt többször, amiért antibiotikumos kúrán esett át.
|
|
|
|
Milán eddig teljesen egészséges kisfiú volt.
2011. decemberben ismétlődő felső légúti hurutos állapota, hányása és hasmenése miatt, hasi ultrahangot végeztek el rajta. Mely kimutatta a bal mellékvesében lévő tumort.
|
|
|
|
Gergő 6 éves daganatos kisfiú.
Szegény kisfiúnak kisagy-törzs daganata van, amit nem lehet megműteni, és a sugárkezelés sem alkalmazható esetében.
|
|
|
|
Bence leukémiás fiú, kétéves múlt.
A picúr fiúcskánál tavaly nyáron kezdődött a betegség, de akkor még nem tudták mivel állnak szemben.
|
|
|
|
Biankáról 2011 márciusában derült ki, hogy hematológiai daganata van, másnéven leukémiás.
Kezelését a Pécsi Gyermekklinikán kezdték meg. Immunrendszere nagyon legyengült, szegény kislány nagyon sokat van rosszul, sokat betegeskedik.
|
|
|
|
Barbarának 2010 decemberében rosszindulatú daganatot fedeztek fel a szájában.
Először egy műtéten, majd kemoterápián és sugárkezelésen esett át.
|
|
|
|
Anna 2005. júliusában született.
Már egészen újszülött kora óta a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika Sebészeti ambulancián gondozzák.
|
|
|
|
A kislánynak 2011 áprilisában jelentkeztek a nyugtalanító tünetek.
Gyengeség, étvágytalanság, fekélyek a szájon, foltok a lábán, fejfájás, és hányás. A szülők elvitték a Madarász utcai kórházba, ahol diagnosztizálták nála az All Acut Lymfoid Leukémiát.
|
|
|
|
Ábel 1,5 éves rosszindulatú agydaganatos kisfiú.
2011. szeptemberében hányás miatt elvitte Ábelt anyukája a háziorvoshoz, ahol azt állapították meg, hogy a tüneteket egy vírusos fertőzés okozza.
|
|
|
|
Vivien 1997. májusában született, és 14 éves korában rosszindulatú daganatot állapítottak meg nála.
Vivien 2011. áprilisában vette észre, hogy valami nincs rendben. Szólt az édesanyának, aki egyből elvitte a helyi orvoshoz.
|
|
|
|
Márió 15 éves, daganatos kamaszfiú.
Márió már kisgyermekként szembe kellett nézzen a daganatos megbetegedéssel. 2002-ben diagnosztizáltak nála agytörzsnél lévő tumort, amit egy eltávolító műtét során részlegesen kioperáltak a kis fejéből.
|
|
|
|
Gábor 4 éves, daganatos kisfiú.
Gábornál 2011 februárjában neuroblasztómát, egy idegrendszeri daganatos elváltozást diagnosztizáltak.
|
|
|
|
Ferenc 12 éves, leukémiás kisfiú.
Ferike már korábban is szembesült a betegséggel. Édesapja 2002-ben lett leukémiás.
|
|
|
|
Bence medulloblastómában szenved, ami a kisagy rosszindulatú daganata.
1998 márciusában született, és egészen 13 éves koráig egészséges kisfiú volt.
|
|
|
|
Andrea 15 éves daganatos lány.
2008-ban rosszindulatú vesedaganatot állapítottak meg nála. Később áttétek is jelentkeztek a hasüregben.
|
|
|
|
Máté daganatos kisfiú.
2009-ben egy szemészeti és CT kivizsgálás során az orvosok agydaganatra kezdtek gyanakodni.
|
|
|
|
Dávid daganatos fiú
Dávid 2010 augusztusában egyszer csak hasfájásra panaszkodott. Másnap hányt és hasmenése is volt.
|
|
|
|
Dánielnél 10 éves kisfiú.
A kisfiú betegsége 2005-ben kezdődött. Ekkor nagyon erős fejfájással küzdött, így szülei több orvoshoz is elvitték.
|
|
|
|
A fiú nyaka 2010 novemberében egyik napról a másikra, hirtelen megdagadt.
Édesanyja elvitte a kisvárdai kórházba, ahol nyirokcsomó gyulladással kezelték.
|
|
|
|
A gyermek 2010-ben lett óvodás, de januárban már szinte be sem tudott járni, annyit betegeskedett.
A háziorvos eleinte antibiotikumos kezeléssel próbálkozott, de a sorozatos megbetegedés miatt csináltatott egy vérképet is.
|
|
|
|
Lotti 9 éves daganatos kislány.
Lottinál a bajok még 2,5 éves korában kezdődtek, ekkor ugyanis epilepsziát állapítottak meg nála.
|
|
|
|
Tamás 13 éves, daganatos kamasz fiú.
Tamás 2011 elején egy rutinműtét miatt került kórházba.
|
|
|
|
Máté 2 éves, daganatos kisfiú.
Az édesanya 2010 decemberében vett észre először baljósló jeleket. A kisfiú bal szemével időnként kifelé kancsalított.
|
|
|
|
Balázs 8 éves, daganatos kisfiú.
Balázs már 1 évesen megtapasztalta, hogy milyen egy komoly betegséggel szembe kerülni. Ekkor történt ugyanis, hogy vesedaganatot diagnosztizáltak nála.
|
|
|
|
Dániel 4 éves, leukémiás kisfiú.
Danika családja boldogságban éldegélt, mígnem egyik csapás érte őket a másik után. A kisfiúnál T-sejtes ALL-t, azaz Akut Lymphoid Leukémiát diagnosztizáltak.
|
|
|
|
Árpád 11 éves daganatos fiú.
Árpád története sikertörténetnek is mondható. Bár sok nehézséggel kellett megküzdenie, végül mégis gyógyultnak nyilvánították.
|
|
|
|
Pistike 7 éves leukémiás kisfiú.
Pistike és családja hatalmas harcot vív. A felhőtlen gyermekkor helyett, és a társakkal való játék helyett ő egy nagyon komoly, egyedi, mutáns, felnőtt leukémiával küzd.
|
|
|
|
Nikolettnek neuroblastomája van.
A csöppség 36 hétre született mellékvesevérzéssel. Három hónapos korában megultrahangozták, ahol kiderült, hogy a mellékveséje a kétszeresére duzzadt.
|
|
|
|
György 9 éves, daganatos kisfiú.
A mindössze kilenc éves kisfiúnál 2011 márciusában diagnosztizáltak leukémiát.
|
|
|
|
Gábor 9 éves, daganatos kisfiú.
Gábor már régóta küzd a tumorral. 2009. január 5-én leesett az ágyról, melyet követően fejfájás, hányás jelentkezett nála.
|
|
|
|
Viktória 4 éves, leukémiás kislány.
Viktóriánál a betegség felfedezése a véletlennek volt köszönhető.
|
|
|
|
Imre 5 éves, leukémiás kisfiú.
Imikének már a leukémia előtt is voltak betegségei. Asztmás, gégegörcsös, tojás- tej- és szójaallergiás, így nem ehet bármit.
|
|
|
|
István 4 éves, daganatos kisfiú.
Istvánka tünetei már régebben jelentkeztek, de sokáig nem tudták megállapítani, hogy mi is a baja.
|
|
|
|
Róbert 9 éves, daganatos kisfiú.
Róbert egy átlagos kisfiú volt. Ötéves korától azonban látása rohamosan romlani kezdett.
|
|
|
|
Judit 14 éves, leukémiás kamaszlány.
Judit betegsége 2011 júniusában kezdődött. Ízületi fájdalmakra panaszkodott, ezért édesanyja elvitte a háziorvoshoz, aki antibiotikum kúrával kezelte.
|
|
|
|
Tibor 4 éves, daganatos kisfiú.
Tibike hasfájásra panaszkodott, ezért édesanyja elvitte orvoshoz. A háziorvos ultrahangos vizsgálatra küldte a kisfiút, ami rögtön kimutatta, hogy valami nincs rendben.
|
|
|
|
Andorka három éves daganatos kisfiú.
Andorkának és családjának 2009 nyarán egy nagyon súlyos problémával kellett szembenézniük. A kisfiú agyában rosszindulatú daganatot találtak, amit szeptemberben műtéti úton el is távolítottak. Ezután rögtön el kellett kezdeni a kemoterápiás kezelést, amire előreláthatólag egy éven át lesz szükség.
|
|
|
|
|
Erzsébet 14 éves daganatos kamaszlány.
Erzsébetnek, - mielőtt kiderült volna, hogy daganatos betegségben szenved - soha semmilyen betegsége nem volt.
|
|
|
|
|
Gergő 5 éves és szegény rhabdomyosarcoma embryonale-ban(izomsejteket megtámadó daganatban) szenved.
Gergőnek 4 éves korában (2011. Októberében) jelentkezett először a nyugtalanító tünet, amikor a szemzuga beszűkült.
|
|
|
|
|
A kislánynak korábban nagyobb betegsége nem volt.
2011. júniusában észleltek a szülők, a hajas fejbőrén egy duzzanatot, aminek megnyomása nagy fájdalmat okozott Tündének.
|
|
|
|
|
A kislány 2009.08.15.-én egy vérvétel után a veszprémi kórházba került, majd a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikára vitték.
Hasában egy nagy daganat, egy neuroblastoma volt. Két napra rá már kapta a kemoterápiás kezelést, melyet műtét követett.
|
|
|
|
|
Dorinánál 2010 júniusában diagnosztizáltak daganatot.
A budapesti II. Számú Gyermekklinikán kezelték, ahol 14 kemoterápiás kezelést kapott.
|
|
|
|
|
Martin 9 éves, daganatos kisfiú.
A kezdeti tünet hasfájás volt. Egyre sűrűbben fájlalta a kisfiú a hasát. Édesanyja elvitte orvoshoz, ahol vérképet is néztek, és hasi ultrahangot is csináltak.
|
|
|
|
|
Rikárdó 1 éves, daganatos kisfiú.
Rikárdó egy népes, 9 gyermekes család legújabb tagjaként látta meg a napvilágot 2010 első felében.
|
|
|
|
|
Nándor daganatos kisfiú.
A kisfiú családja 2010 novemberében szembesült azzal, hogy komoly problémával kell megküzdeniük.
|
|
|
|
|
Emília 3 éves leukémiás kislány.
A picurka lánynál még 2010 végén diagnosztizálták a leukémia egy fajtáját az ALL-t.
|
|
|
|
|
László 15 éves, daganatos fiú.
Lászlónál 2011 elején jelentkeztek a gondok. Bal térdét nem tudta behajlítani, de semmi olyan nem látszódott kívülről a lábán, ami indokolta volna ezt.
|
|
|
|
|
Márk 16 éves, daganatos nagyfiú.
Márk nemrégiben láb-, térd- és csípőfájdalomra panaszkodott. Az édesanya elvitte orvoshoz, ahol többféle vizsgálatot is végeztek rajta, de mindent rendben találtak.
|
|
|
|
|
Gyöngyvér 1 éves, daganatos kislány.
Gyöngyvér harmadikként jött a világra az ikerszülés közben. Két egészséges testvére mellett rajta sem látszott semmi különös, egy ideig minden rendben volt.
|
|
|
|
|
Réka 1 éves leukémiás kislány.
Réka alig hogy megszületett, máris egy komoly betegséggel kellett felvegye a harcot. Születése után egy hónappal már kórházban feküdt a kezelések miatt.
|
|
|
|
|
Ferenc 24 éves, daganatos fiatalember.
Ferenc nagyon régóta küzd a daganatos megbetegedéssel. Több műtéten is átesett már, és a teste még mindig tele van daganatokkal.
|
|
|
|
|
Marcell 17 éves, daganatos fiú.
Marcellnál a betegség diagnosztizálása előtt sok idővel jelentkeztek tünetek, de akkor még nem lehetett tudni, hogy mi az igazi oka betegeskedésének.
|
|
|
|
|
Emma 6 éves, daganatos kislány.
Emmánál a betegség hamar felütötte a fejét. A diagnózis felállítása előtt mindössze három nappal jelentkeztek a tünetek. Alhasi fájdalmakra panaszkodott.
|
|
|
|
|
Beatrix, daganatos lány.
Beatrixnél nemrégiben agytörzsi daganatot fedeztek fel. Állapota olyan rossz volt, hogy életmentő műtétre volt szüksége.
|
|
|
|
|
Éva 16 éves, daganatos lány.
Évánál napi rendszerességgel jelentkezett halántékon és tarkótájon fájdalom. Amikor jelentkezett a fájdalom, akkor egyben szédült is, de hányingere nem volt.
|
|
|
|
|
Roland 17 éves, daganatos fiú.
Rolandnál 2011 közepén diagnosztizálták a daganatot. A vizsgálatok kimutatták, hogy Hodgkin kórban szenved, ami a nyirokrendszer daganatos megbetegedése.
|
|
|
|
|
Balázs 13 éves, daganatos fiú.
Balázsnál semmi nem utalt arra, hogy baj van. Mindössze annyi tünete volt, hogy nyakán a nyirokmirigye megnagyobbodott.
|
|
|
|
|
Ramóna 6 éves, daganatos kislány.
Ramóna gyanútlanul játszott az óvodában, ahol egyszer csak meghúzták a fülét. Még aznap este felduzzadt neki, és folyamatosan nőtt.
|
|
|
|
|
Levente 5 éves, daganatos kisfiú.
Levente már féléves korában megkezdte küzdelmét a betegséggel. Kisagyában egy rosszindulatú, és igen ritka daganatot diagnosztizáltak, ATRT-t (Atipikus Teratoid Rabdoid Tumor).
|
|
|
|
|
Roland 13 éves, daganatos fiú.
Roland 2007 augusztusában szembesült azzal, hogy daganata van. Fejfájás és hányás miatt kezdték el kivizsgálni.
|
|
|
Igaz történetek archívum >> |